Kollégák és történeteik

A munkatársaink történetein keresztül megismerheted, miért érdemes Debrecent választani és itt karriert építeni.

Csajbók Zoltán, 4iG

Én kifejezetten az élhetősége miatt szeretem Debrecent. Rengeteg olyan lehetőséget kínál, amire egy családnak szüksége van, de nincs az a túlzsúfoltság és folyamatos pörgés, mint pl. Budapesten.  

Sokat járunk a Nagyerdőre, pl. a Sziget-kék játszótérre, de az állatkert is kiváló hétvégi program gyerekekkel, és a Termálfürdőt, meg az Aquaticumot is nagyon szeretjük.  

A Főnix Arénában rendszeresen vannak sport- és kulturális események, régóta van bérletünk a Csokonai Nemzeti Színházba, és rendszeresen vannak fesztiválok, koncertek is a városban, mint pl. a Tavaszi Fesztivál, a Virágkarnevál, a Bor- és Jazznapok. 

Bereczki-Nemes Nikoletta, Diehl

Gépészmérnök és coach – mindkét végzettségemet a Debreceni Egyetemen szereztem, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy az utam már ott olyan irányt vett, ami azóta is meghatározza a szakmai életemet. 

2016-ban kezdtem el gépészmérnöknek tanulni, és már az egyetem vége felé lehetőséget kaptam arra, hogy főállásban csatlakozzak a Diehl Aviation Kft. csapatához. Akkor még nem sejtettem, milyen gyorsan be fogok vonódni a repülőgépipar világába – de az első néhány projekt után tudtam: ez az a terület, ahol igazán otthon érzem magam. 

Ma már technikai vezetőként dolgozom, és a csapatom munkáját koordinálom nap mint nap. Tervezünk, modellezünk, műszaki rajzokat készítünk, és végig kísérjük a teljes fejlesztési folyamatot – de a munkám nemcsak a műszaki részletekről szól. Legalább ennyire fontos számomra a kollégákkal való együttműködés, a támogatás, a közös gondolkodás. Hiszek abban, hogy a mérnöki precizitás és az emberi kapcsolatok nem zárják ki egymást – sőt, épp együtt adják meg a munka igazi értelmét. 

A repülőgépipari technológia számomra folyamatos inspiráció: minden nap tartogat valami újat, ami szakmailag és emberileg is fejleszt. A debreceni telephely pedig ideális bázis ehhez – mindössze 15 perc kerékpárral az otthonomtól, de ami még fontosabb: egy olyan közeg, ahol a csapat tényleg közösségként működik. Sőt, néha már-már családként. 

Ez az összetartás, a kihívások sokszínűsége és az a tudat, hogy amit nap mint nap teszünk, az egy nemzetközi szinten is jelentős iparág része – ez adja meg azt a lendületet, amiért minden reggel örömmel indulok el dolgozni. 

Kállai Imre, Diehl

Már az egyetemi éveim alatt megfogalmazódott bennem, hogy szeretném magam kipróbálni nemzetközi környezetben. Amikor lehetőséget kaptam arra, hogy Ausztriában, egy anyagfejlesztéssel foglalkozó cégnél gyakornokként dolgozzak, azonnal tudtam: ez a világ, ahol helyem van. A diploma megszerzése után visszatérhettem ugyanide, immár kutató mérnökként. 

A külföldi munkavégzés nemcsak szakmai szempontból volt vonzó – a modern anyagvizsgáló laborok, a magas szintű technológiai háttér és a nemzetközi szakmai közeg óriási hatással voltak a fejlődésemre. De legalább ennyire meghatározó élmény volt számomra az osztrák kultúra, a természeti környezet és azok az emberi kapcsolatok, barátságok, amelyeknek köszönhetően végül tíz évet töltöttem kint. 

Sorsszerű találkozás volt, amikor egy, már közel harminc éve Ausztriában élő, de szintén kelet-magyarországi származású magyar professzorral kezdhettem együtt dolgozni. Ő mindig szoros kapcsolatban maradt a hazai egyetemekkel, különösen a Debrecen környéki régióval. Fontos küldetésének tartotta a fiatal magyar mérnökhallgatók mentorálását – és ezt a küldetést később én is magaménak éreztem. Így bár fizikailag távol voltam, a kapcsolatom Magyarországgal sosem szakadt meg. 

2018-ban aztán valami megmozdult Debrecenben. Egyre több ipari szereplő jelent meg a városban, és egy, a Diehl Aviation nyírbátori telephelyén dolgozó kollégám keresett meg: érdekelne-e egy új lehetőség, itthon, a debreceni mérnöki és szolgáltató központ létrehozásán dolgozni? Egyrészt szakmailag izgalmas kihívás volt egy új csapat felépítésében részt venni, másrészt magánéleti szempontból is vonzott a hazatérés. Úgy éreztem, ha már fizikailag is Debrecenben leszek, még hatékonyabban tudok együttműködni a Debreceni Egyetem Műszaki Karával – legyen szó az oktatás fejlesztéséről, közös projektekről vagy épp tehetséggondozásról. 

Debrecen ráadásul ideális helyszín: minden adott, ami a fiataloknak vagy egy fiatal családnak fontos lehet – ráadásul egy olyan kompakt, élhető város, ahol egyszerre lehet jelen a dinamizmus és az otthonosság. 

Az elmúlt hetekben kaptam egy értesítést a LinkedIn-től: hét éve vagyok a Diehl Aviation-nél. Őszintén szólva, ez az idő egy szempillantás alatt telt el. Ez idő alatt szakmérnöki képzéseket indítottunk, laborokkal támogattuk az egyetemet, sikeres mentor- és CSR-projekteket valósítottunk meg. 

Jó érzés újra itthon lenni, és a szülővárosomban úgy dolgozni, hogy amit teszek, az valódi hatással van az emberek életére – legyen szó diákokról, pályakezdőkről vagy tapasztalt kollégákról. 

Az osztrák hegyek persze néha hiányoznak – de sosem bántam meg, hogy hazaköltöztem. Sőt: hálás vagyok, hogy a külföldön megszerzett tudásomat most itthon kamatoztathatom.

Kerezsi Nikoletta, Bt

2 csodás gyermek édesanyja vagyok, miközben a BT-nél dolgozom lassan 15 éve vezetői pozícióban. Az anyaság mellett a karrierem építése is fontos volt számomra, ezért nagy hangsúlyt fektetek a work-life balance megtartására. A munkám során és a DBSC közös programjain keresztül lehetőségem van a többi debreceni nagyvállalat tevékenységeibe is belelátni és azt tapasztalom, hogy egyre több senior pozíciót hoznak a városunkba, amely egyre több lehetőséget kínál az itt élőknek. Én személy szerint imádok Debrecenben élni, nagyon jó itt gyermeket nevelni, minden közel van, rengeteg játszótér és kikapcsolódási lehetőség, mi soha nem unatkozunk itt. A munka végeztével sokszor szervezünk programot a gyerekekkel, a fesztiválok rendszeres látogatói vagyunk, legyen az a Gourmet -, Campus-,  Zamatfesztivál vagy a Bor és Jazz napok. Minden hónapra jut valamilyen nagyobb esemény, amit általában már alig várunk  Bár éltem már Olaszországban nyelvtanulási célból, de soha nem jutott eszembe elköltözni innen. Debrecen egy nagyon szerethető és élhető város minden család számára.

Dr.Mezei Attila, Transcosmos

A tanulmányaim alatt nagyon megszerettem Debrecent, különösen a pezsgő kulturális életét és barátságos összetartó közösségét. Megtaláltam itt a szakmai fejlődéshez szükséges lehetőségeket, ami fontos szempont volt a döntésemben. Emellett a város élhető mérete és folyamatos fejlődése is vonzó számomra. Családi és személyes kapcsolataim is ide kötnek, ami még inkább megerősítette bennem, hogy itt képzelem el a jövőmet. Örömmel maradtam, mert úgy érzem, itt igazán otthon vagyok.

Borza Zsuzsa, Flowserve

Debrecen szuper hely a családosoknak, biztonságos és barátságos város, a gyerekek tényleg nem unatkoznak, rengeteg sport közül választhatnak, akár úszni, táncolni, lovagolni szeretnének. Iskolából sincs hiány, mindenféle típus van bőven, könnyű olyat találni, ami passzol a családhoz. Sok a játszótér, közös program lehetőség, ami feldobja a hétvégéket. A város elég nagy ahhoz, hogy minden elérhető legyen, de családias ahhoz, hogy otthonos maradjon. 

Pénzes Gergő, NI-Emerson

Eredetileg Hajdú-Biharból származom. Debrecenben születtem és itt is éltem 20 éves koromig. Annak idején családi körülményeim, amelyek nehéz anyagi helyzetbe hoztak kényszerítettek rá, hogy kiköltözzek angliába. Majdnem 20 év után, a legnyomósabb indok amiért hazaköltöztem az a családom, illetve a köztünk lévő távolság volt. Eredetileg Pesten kezdtem újra a magyarországi életem, de a fővárosra jellemző nyüzsgést egyáltalán nem élveztem. A munkáltatóm által nyílt rá lehetőség, hogy részleget váltva visszaköltözzek Debrecenbe. A régió nyugodtabbsága és talán egy mélyebbről fakadó érzés – otthon – , ami támogatta a költözésemmel kapcsolatos elhatározottságom. 

Elég sok helyen éltem, így a kérdést a következő képpen értelmezem. Mi volt fontosabb nekem, ami számomra többet jelentett, mint bárhol máshol ahol éltem? Ez pedig a család, a gyökereink és az otthon érzet. Debrecen és a környéke sokat fejlődött az elmúlt jó pár évben és ez nem fog megállni. Munkák tekintetében jobb lehetőségek vannak (, és több is ) összehasonlítva azzal az időszakkal, amikor kiköltöztem külföldre. Debrecen városa is sokat fejlődött. Ez talán azok számára, akik itt éltek végig nem tűnhet fel, de egy tisztább, jobban kiépített és sok szempontból fejlettem városba térhettem vissza. Igaz a hegyeket és a tengert valószínüleg nem tudják pótolni számomra, de a családot és hovatartozást se tudták külföldön. Az utóbbi mindig többet ér.

Détár Fanni, NI-Emerson

Fiatalként Debrecenben sokféle kikapcsolódási lehetőség közül lehet választani: például szívesen járok futni a Nagyerdőre vagy munka után találkozom barátnőkkel egy kávéra vagy nyáron aperolra a Víztoronyban vagy egy belvárosi kávézóban.  

A közösségi élet a városban aktív, könnyen lehet hasonló érdeklődésű emberekkel találkozni. Szívesen eljárok kultúrális eseményekre is, mint könyvbemutatókra, inspiráló előadásokra, vagy megnézek egy darabot a színházban este.  

A munkahelyemen is szines a közösségi élet: tagja vagyok a Könyvklubnak, ahol havonta olvasunk közösen egy könyvet és utána megvitatjuk, illetve a Futóklubnak is, ahol havonta járunk közösen futni. Sok klub nyit lehetőséget a kollégáknak 1-1 órára kikapcsolódni. Van nálunk kvíz klub, társasjáték klub, sőt még pilates is havi rendszerességgel.  

Az év során több izgalmas programot is szerveznek számunkra, például az éves nagy céges bulit vagy az Elismerés hetét, amely egy teljes hetes programsorozat előadásokkal és workshopokkal. Ezek az események nemcsak kikapcsolnak, hanem segítenek abban is, hogy jobban megismerjük egymást és erősebb közösséget építsünk. 

Szabó Laszló, 4iG

Tizenhét évvel ezelőtt költöztünk Debrecenbe egy távolabbi kisvárosból. Vágytunk a nagyvárosi élet adta lehetőségekre, de a fővárosi nyüzsgést szerettük volna a kislányaink miatt kikerülni. A költözéssel sokkal több munkalehetőség állt rendelkezésre, stabilabb megélhetést biztosítva egy fiatal család számára. A város kiemelkedő oktatási intézményei – az óvodáktól az egyetemig – jobb jövőt ígértek a gyerekeknek. Emellett Debrecen gazdag kulturális és sportélete, valamint fejlett egészségügyi ellátása is vonzóvá tette a letelepedést. Azóta a város folyamatosan fejlődik, új munkahelyek és szolgáltatások jelennek meg, így ma is érdemes itt élni és gyermeket nevelni. 

Hegyaljai Anita, BT

Tapasztalt szakemberként/managerként azt látom, hogy a városban, és ezen belül a DBSC cégeinél van lehetőség a szakmai fejlődésre, miközben az embernek nem kell órákat ingáznia. Így több időm marad a családomra, és egy biztonságos, élhető városban nőhetnek fel a gyermekeim. 
A munkahelyem, a BT irodája, a város egyik legszebb részén van, munka után percek alatt akár a Nagyerdőn is sétálhatunk. Debrecenben nem kell választanom a karrierem és a magánéletem között – itt mindkettő működik. Én ezért szeretek itt élni.

Szokolay Örs, BT

Tősgyökeres debreceniként mindig is terveztem hazaköltözni, ez 2018-ban, 15 év külföldön élés után meg is történt. 

Debrecen egy tökéletes hely mindenki számára, fejlődik, nő miközben megtartja élhetőségét. 

Nagypapám építészként dolgozott a városban, emlékét sok épület őrzi, számomra ezért is élmény sétálni a kutyámmal városszerte. 

Munkám során a BT-nél büszke vagyok amikor külföldi kollégák és ügyfelek megismerik Debrecent és szívesen látogatnak meg minket. 

Koszorus Ágnes, Flowserve

Debrecen számomra egy biztonságos és folyamatosan fejlődő város, ahol a nyugalom és a pezsgés egyszerre van jelen. A város kulturális programjai, modern infrastruktúrája és barátságos, nyitott légköre számomra különösen sokat jelent, hiszen itt nőttem fel, és ezek azok az értékek, amelyek miatt ma is jó érzés itt élni és dolgozni. Cash&Bank Supervisorként dolgozom, ahol nap mint nap lehetőségem van támogatni a csapatom fejlődését és együtt elérni a közös céljainkat, a legnagyobb érték számomra a közös munka. A multinacionális környezet sokszínűsége és nyitottsága pedig állandó inspirációt és új nézőpontokat ad. Hiszek abban, hogy együtt, a közös cél érdekében sok mindent elérhetünk. 

Végh Lászlo, 4iG

Feleségemmel hat közös gyermeket nevelünk a 2 éves legkisebbtől a két gimnazistáig, akik közül jelenleg négyen sportolnak magas szinten a legnagyobb debreceni sportegyesületnél.

Az én munkámban az SSC-iparágban, melyben Debrecenben több nagy cég is jelen van, a munkaszervezés magasabb fokú rugalmassága lehetővé teszi, hogy a logisztikai kihívásokat megoldjuk, így a work/life balance ideális, ez a legnagyobb segítség nekünk.

Tanulás és sport lehetőségek szempontjából remek helynek gondolom most a dinamikusan fejlődő Debrecent a gyermekeim számára is.

Munkahelyem rengeteg extrával igyekszik segíteni, melyekkel a családunk igyekszik is élni.

A teljeség igénye nélkül ilyen például az iskolakezdési támogatás, a táboroztatási támogatás, rengeteg ötlet/lehetőség/rendezvény pl. a gyermeknap, Mikulás kapcsán, családra is kiterjeszthető egészségbiztosítás, egy egyszerű kisokos/digitális házirend, rajz- és egyéb pályázatok, tehetséges gyermekek bemutatkozási lehetősége.

Papp Regina, Transcosmos

Fiatalként Debrecenben rengeteg lehetőség kínálkozik a kikapcsolódásra. Én személy szerint nem árulok el nagy titkot, hogy nagyon fontos szerepet játszik az életemben a sport: gyakran futok a Nagyerdőn, a stadion körül kialakított futópályán. Ilyenkor, ha éppen nem hallgatok zenét, a természet közelsége és a madárcsicsergés ad különleges élményt. Szerintem ez az egyik legnagyobb előnye Debrecennek: a pezsgő nagyvárosi élet mellett bármikor ki lehet szakadni a zajból, és egy erdei, parkos környezetben lehet feltöltődni.

A futás mellett rendszeresen járok konditerembe is. A városban széles a választék, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő edzőtermet, akár kisebb, családiasabb helyet, akár nagyobb fitneszközpontot keres.  

Emelett amikor a barátaimmal össze tudjuk egyeztetni az időnket, szívesen szervezünk közös programokat: kipróbálunk új kávézókat, felfedezünk éttermeket, vagy visszatérünk a jól bevált kedvenceinkhez. A belváros utcái tele vannak jobbnál jobb lehetőségekkel. Külön öröm számomra, hogy nagy rajongója vagyok az olasz kultúrának és gasztronómiának, és ebből Debrecenben sincs hiány.  

A munkalehetőségeket tekintve fiatalként nagy előny, hogy akár az egyetem mellett is van lehetőség elhelyezkedni a városban. A cégek kifejezetten nyitottak a gyakornokokra és értékelik a friss szemléletmódot, hiszen sokszor újszerű ötletekkel tudnak hozzájárulni a mindennapokhoz. Én immár egy éve dolgozom a Transcosmosnál gyakornokként, Talent Acquisition Specialist pozícióban, és azt tapasztalom, hogy itt a munka mellett a közösségi élet is kiemelkedően jó. Barátságos a légkör, segítőkész a csapat, és számos közös program erősíti az összetartást. Különösen a Christmas és Summer partyk maradnak meg emlékezetes élményként, de számomra az is nagy érték, hogy a cég kiemelt figyelmet fordít a sportos életmódra – ennek részeként rendszeresen szerveznek közösségi futásokat, ami számomra igazán nagy pluszt jelent egy munkahelyen. 

Vohradnyik Gábor, 4iG

Dinamikusan fejlődő város, ami megtartotta a kisvárosias, fás és parkos jellegét. A kapcsolati háló átlátható méretű maradt. Szubkulturális közösségek összetartanak ismerik egymást. A város kerékpárral, de még gyalogosan is könnyen átszelhető, járható. Ismerősökkel könnyebb találkozni, közelebb vagyunk egymáshoz.  

Pethe Anikó, Diehl

A középiskolát Tiszavasváriban végeztem, 2013-ban érettségiztem, majd a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karára kerültem, ahol alap- és mesterszakos diplomát is szereztem. 

Az egyetem után hazatértem, és két évet dolgoztam egy helyi KKV-nál. Bár szakmailag sokat tanultam, egy idő után hiányozni kezdett a nagyvárosi pezsgés és a szélesebb lehetőségek. 

Ekkor találtam rá a BSC szektorra, amely stabil, hosszú távú karrierutat kínált – szakmai és emberi szempontból is. Ma egy nemzetközi csapat tagjaként dolgozom, és biztos vagyok benne, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat máshol nem élhettem volna át. 

A város, ahol jelenleg élek, tökéletesen támogatja a munka–magánélet egyensúlyát – legyen szó kulturális programokról, vendéglátóhelyekről vagy aktív kikapcsolódásról. Itt nemcsak dolgozni, élni is jó. 

Polyák Jázmin, Flowserve

Fiatalként imádom, hogy Debrecenben mindig történik valami – fesztiválok, koncertek, kiállítások, új helyek, amiket felfedezhetünk a barátaimmal. Gyakran szervezünk közös programokat a kollégákkal céges kereteken belül és kívül egyaránt úgy, mint például kutyasétáltatás, sütizés vagy akár sporttal kapcsolatos tevékenységek. A munkahelyi közösségi élet nagyon támogató és befogadó, illetve inspiráló, hogy olyan fiatalokkal lehetek egy csapatban, akik hasonló célokért dolgoznak, és közben tényleg jól érezzük magunkat együtt. Számomra Debrecen egyszerre jelent szakmai fejlődést és aktív, élménydús hétköznapokat. 

Vrancsik Mónika, Transcosmos

Debrecen egyszerre kínál dinamikusan fejlődő üzleti környezetet és élhető, emberközeli várost. A folyamatosan bővülő multinacionális és hazai vállalatok biztosítják a szakmai kihívásokat, míg az egyetemi háttér és a képzési lehetőségek támogatják a fejlődést. Emellett a város közlekedése, kulturális élete és közössége olyan stabil alapot ad, amelyre hosszú távon is érdemes építeni.