Az elmúlt időszakban több olyan kezdeményezésről is beszámoltunk, amely a Kerekasztal alaptevékenységén túl összeköti a cégeinket. Mind közül talán az egyik legfontosabb a környezettudatos működés, amely minden tagcégünknél az életünk szerves részévé vált.
Már messze nem elégszünk meg azzal, hogy úgynevezett ”zöld irodaházakban” dolgozunk. Hosszú ideje fontosnak tartjuk, hogy a munkavállalóinkat is minél több fórumon és formában érzékenyítsük a téma kapcsán, és büszkén állíthatjuk, hogy egyre több kezdeményezésünk, tevékenységünk a kollégáink ötleteiből indult ki, a cégek pedig hezitálás nélkül igyekeznek ezeket támogatni.

Más vállalatok mellett tagjaink közül többen is örömmel kapcsolódtak be az EDC Debrecen Smart City divíziójának legfrissebb kezdeményezésébe is, amely DebrecenMob néven fut. A projekt egy mobilapplikáció segítségével, különböző nyereményekért, játékos formában ösztönzi a debrecenieket az aktív és fenntartható közlekedés minél nagyobb arányú használatára. A #3x30DebrecenMob kihívás szeptember 15-étől december 15-éig tart, így még bárki be tud csatlakozni.
A teljesség igénye nélkül néhány fennntarthatósági kezdeményezésünk:
- szelektív hulladékgyűjtés az irodáinkban
- kapszulás tejszín helyett üveges kávétejszín és az egyszerhasználatos műanyagok visszaszorításával
- újrahasznosított nyomtatópapír
- foszfátmentes takarítószerek használata
- fenntartható energiagazdálkodás (LED világítás, hővisszanyerős szellőztetés)
- újrahasznosított raklapokból készült bútorok
- társadalmi felelősségvállalási projektek (CSR) környezettudatosssági témákban (pl. parkosítás, faültetés)
- Rotary Jótékonysági Futóversenyen való részvétel
- Támogatjuk a kerékpáros munkábajárást, sok cégnél saját kerékpártároló és zuhanyzó biztosított, valamint többen is rendszeresen részt vesznek a ’Bringázz a munkába’ kampányban
- Céges kerékpárokat biztosítunk a munkavállalóinknak munkába járáshoz és rekreációs céllal
- “Műanyagmentes Július” kezdeményezés támogatása
- Napelemek telepítése irodaházainkra
Amennyiben kíváncsiak vagytok, mekkora az ökológiai lábnyomotok, akkor pedig az EPAM által fejlesztett Carbon Footprint Calculator segítségével meg tudjátok nézni. Ide bárki könnyen fel tudja vinni, mennyi a jelenlegi károsanyag-kibocsátása egyszerű kérdések megválaszolása által. Be lehet írni hogyan gyűjti a hulladékot, autóval jár-e stb. Ha valaki kitölti, akkor megmutatja, mennyi az átlag fogyasztása, mekkora az egy főre eső károsanyag-kibocsátása, illetve hasznos tippeket is kapunk a felületen.