2021. október 11-12-én, a Debrecen BSC Kerekasztal is részt vesz összesen több mint 15 munkatárssal a Debreceni Szakképzési Centrum szakmai kiállításán. A Kerekasztal és a DSZC együttműködése a tavalyi évben, a pedagógusok számára meghirdetett akkreditált tanártovábbképzési programmal vált szorosabbá, de a tagvállalatokkal való közös munka már több éves múltra tekint vissza, hiszen ezek a nagyvállalatok fontosnak tartják az oktatás támogatását.
Az esemény a Nagyerdei Stadionnál található HALL-ban, az épület északi rendezvényterén felállított sátorban, a második emeleti VIP folyosón és három rendezvényteremben várja az érdeklődőket.
A belépés az érdeklődő diákok és kísérőik számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Debrecen BSC Kerekasztal programja a HelloSzakma kiállításon:
- A Debrecen BSC Kerekasztal szorosan együttműködik a Debreceni Egyetemmel és a Debreceni Szakképzési Centrummal annak érdekében, hogy bemutassa a szektorba vezető oktatási útvonalakat, karrierutakat.
- A Hello Szakma kiállítás keretein belül a szektor számára fontos kompetenciákra épülő feladatokkal, ügyességi játékokkal várják az érdeklődőket. Mindemellett többet is megtudhatnak a látogatók a Kerekasztal együttműködés által szervezett karrierorientációs és oktatási programokról.
Regisztráció és tovább információ: https://dszc.hu/hirek/hello-szakma-ut-a-joevobe