Hivatalosan is elindult a német nyelvű üzleti képzésünk!

Egy sajtónyilvános megnyitóval és Coffee Talk beszélgetéssel indítottuk el legújabb karrieralapozó képzésünket a Debreceni Egyetemen, mely a „Kompetenzen und Fertigkeiten im BSC-Sektor” néven érhető el.

2022.02.09-én délután 15:00 órától tartottuk a kurzus megnyitóját, melyre a városvezetés és a sajtó munkatársai is meghívást kaptak.

Barcsa Lajos alpolgármester úr is köszöntötte a résztvevőket, majd kiemelte, mennyire fontos, hogy a városban végzett fiatalok versenyképes munka- és karrierlehetőségekkel találkozzanak a munkaerőpiacon.

Fókuszba került az is, hogy a képzett pályakezdők és a szakemberek lehetőleg Debrecenben tudjanak elhelyezkedni, ehhez különösen fontos figyelni, monitorozni a továbbtanulási lehetőségeket, valamint ezek folyamatos fejlesztését, hogy az aktuális piaci igényeket ki tudják elégíteni.

A megnyitó után egy német nyelvű kerekasztalbeszélgetés keretein belül dolgoztuk fel a nyelvhasználat kiemelt fontosságát, az üzleti képzésünk tematikáját, a cégeink által kínált szakmai fejlődési lehetőségeket. A beszélgetést Karsheh Nabil (DT-ITS) moderálta, a beszélgetőpartnerei pedig Dr. Csatár Péter (Debreceni Egyetem, BTK), Csapó Éva (NI), Lengyel István (BT) és Christian Janzen (DT-ITS) voltak.

A jóhangulatú, kifejezetten oldott eseményen elsősorban arról kaphattak képet a hallgatók, hogy milyen szerepet játszott a coffe talk résztvevőinek életében a német nyelv. Volt, aki magánéleti indíttatásból és volt, aki szakmai fejlődése érdekében vágott bele a német tanulásába.  Abban ugyanakkor egyetértettek a szereplők, hogy a német nélkül ma nem tartanának olyan szinten a karrierjükben, ahol, vagyis vezető beosztásban. A német nyelv fontosságával kapcsolatban arról is szó esett, hogy az angol ma már gyakorlatilag elengedhetetlen a mindennapok során, így mindenképp indokolt egy további nyelv ismerete is. A német mellett az szól – többek között – hogy Európában a német gazdaságnak jelentős szerepe van, Debrecenben pedig az ide települő cégeknek köszönhetően is kiemelt hangsúly esik a németre.

A coffe talk során a hallgatóknak lehetőségük nyílt kérdéseket feltenni, mely során ismét bebizonyosodott a jelenlévők lelkesedése, aktivitása, érdeklődése a szektor iránt. Ezek alapján pedig a szektorban dolgozó cégek joggal remélhetik, hogy a kurzus és az egyetem elvégzését követően sok lelkes, a megfelelő kompetenciákkal, képességekkel és jó értelemben vett kíváncsisággal felvértezett kollégákat nyernek a kurzus résztvevőinek soraiból.

Örülünk, hogy jó példával tudunk elöljárni, és a frissen indított német nyelvű üzleti képzésünkkel gyakorlati segítséget tudunk nyújtani a fiataloknak, támogatva őket a későbbi álláskeresésükben és elhelyezkedésükben.