Szatmári Lilla és Asbót Márton, a COSMO CONSULT Kft. HR osztályának, illetve nemzetközi üzletágának vezetője április 7-e, az egészség világnapja alkalmából kapott meghívást a debreceni FM90 Campus Rádió műsorába.
Külön apropót adott a beszélgetésnek, hogy cégünk két nappal korábban hivatalosan is a Debreceni BSC Kerekasztal tagjává vált. Az üzleti szolgáltató szektorban több mint ötezren dolgoznak a megyeszékhelyen, és a négy éve létrehozott, eddig kilenc cég képviseletét ellátó Kerekasztal kiemelt feladatának tekinti, hogy a szektor elismertségét növelje.
A COSMO CONSULT nemrég nyitotta meg irodáját Debrecenben. Vállalatunk mindig az embert állítja középpontba, ezért minél több területen szeretnénk támogatni a város polgárait, diákjait és üzleti vállalkozásait, a közösséget, amelyhez ottani kollégáinkon keresztül még szorosabban kötődünk. Örömmel tölt el bennünket, hogy a DBSC-vel korábbról meglévő együttműködésünket – amely például közös események szervezésében jutott kifejezésre – immár hivatalos tagsággal is erősítjük, mondták kollégáink.
Ki áldásként, ki átokként élte meg az utóbbi két évben általánossá vált távmunkát – váltottak a műsorvezetők az új DBSC-tagvállalat köszöntése után a nap témájára. Hogyan tehetik a vállalatok és alkalmazottaik sikeressé a munkavégzés hibrid modelljét?
Míg a legtöbb iparágakban a járványhelyzet hozta magával, és kényszerként jelentkezett, addig az IT szektorban már a pandémia előtt is munkavállalói igényt tapasztaltunk a hibrid munkavégzés lehetőségére, mondta Szatmári Lilla. Vállalatunknál ezért már korábban bevezettük a 10-től 15 óráig tartó, napi törzsidőt, a fennmaradó órákat pedig igény szerint reggel vagy este, otthonról vagy a céges irodából is ledolgozhatjuk. A munkaidő rugalmas beosztása mindannyiunknak kellő mozgásteret ad a munka és a szabadidő egyensúlyozásához. A járványhelyzetben ezen a modellen annyit változtattunk, hogy heti két napot egészében távmunkában dolgoztunk.
Bár az otthoni munkához nagy önfegyelem és kölcsönös bizalom is szükséges, a modell egyértelműen bevált, mondta Asbót Márton. Otthonról is tartottuk egymással az informális kapcsolatot, így azt is megbeszéltük, kinek mi működik jól ilyen körülmények között. Kollégáink többsége jelezte például, hogy a teendők rugalmasabb ütemezhetőségét nagy előnynek tartja, munkáját hatékonyabbnak érzi, kevesebb szünetet tart. Utóbbira azért oda kell figyelni, a rövid szünetekről nem szabad megfeledkezni, és jó ötlet lehet a nap lezárásaként egy edzést is beiktatni.
Dolgozzunk céges vagy otthoni irodából, a sikeres munkavégzés egyik kulcstényezője a motiváció. Fontos ezért, hogy a csapatban mindenki osztozzon az összetartozás élményén, azonosuljon a közös célokkal, amelyekért kollégáival együtt dolgozik, és érezze, hogy elérésükhöz érdemben hozzájárul, munkáját értékelik. HR osztályunk a csapatvezetőkkel együtt külön gondot fordított erre a járványhelyzetben is, és az eredmény nem maradt el, mondták kollégáink a FM90 Campus Rádió műsorában. Nemcsak az üzleti, hanem a szakmai sikerereinknek is együtt örülünk. Szabadidős programokat is szervezünk, méghozzá hét közben, a munka és a magánélet egyensúlyára ügyelve, hétvégi programjainkra pedig a családtagokat is szeretettel várjuk.