Igazi feltöltődésként éltük meg az első mini operatív csapatépítő tréning megvalósulását, és a program által kínált együtt töltött minőségi időt. A délután folyamán lehetőség volt a Debrecen BSC Kerekasztal tagjainak kicsit jobban megismerni egymást a munkahelyi környezeten kívül is. Az alkalom nemcsak a közvetlen kommunikációt, a kapcsolatok elmélyítését biztosította, de a visszajelzések alapján a csapattagok motiválására és inspirálására kitűzött célok is megfeleltek az eredményesség kritériumainak. A szórakoztató játékok, a nyitott légkör mindenkiben bizalmat épített, ami elengedhetetlen a további hatékony és lendületes együttműködésben. A tréningen szerzett értékek pedig nem mindennapi pozitívumként hatnak hétköznapjainkra is. Köszönjük a cégvezetőktől kapott kedves, inspiráló üzeneteket, és a megerősítést arra, hogy igazán büszkék lehetünk az eddig elért eredményekre. Mindannyian elmondhatjuk, hogy szeretünk ebben az összetartó csapatban a közös célokért dolgozni, úgy hogy a munka örömteli és sikeres legyen.
Operatív csapatépítőt szerveztünk
