#MyBSCLife – Siető Bettina (Deutsche Telekom IT Solutions)

Folytatjuk a sorozatot, amiben néhány kollégánk történetén keresztül mutatkoznak be a szektorban rejlő lehetőségek és pozíciók. Ezúttal Siető Bettina, a Deutsche Telekom IT Solutions munkatársa osztja meg tapasztalatait.

Bettina, mesélj nekünk a kezdetekről, hogyan kerültél kapcsolatba a szektorral?

Kicsit több, mint másfél éve kezdtem dolgozni a Deutsche Telekom IT Solutions debreceni projektmenedzsment csapatában az egyetemi tanulmányaim mellett. A DT-ITS az egyik legjelentősebb ICT szolgáltató cég a hazai szektorban. Informatikai rendszerek üzemeltetésén és támogatásán kívül koncepciókidolgozással is foglalkozunk, ide tartozik a projektmenedzsment is, ami az IT termékek és folyamatok támogatása szempontjából elengedhetetlen. 

A fő motiválóerő számomra a munkakeresés során az volt, hogy szerettem volna nemzetközi környezetben munkatapasztalatot szerezni illetve olyan munkát végezni, ami igazán tetszik és számos fejlődési lehetőséget tartogat még számomra.

Mi a jelenlegi pozíciód és hogyan telnek a napjaid?

Már 2019 decembere óta egy nagy projekten dolgozom PMO-ként (Project Management Office munkatárs), valamint erőforrás tervezéssel is foglalkozom, közvetlenül a projekt pénzügyi vezetője mellett. Egy szuper kis csapatban dolgozom, főként a projekt alapvető működését segítjük elő. Felelünk azért, hogy a program gördülékeny menetéhez minden feltételt megteremtsünk. Egyfajta koordinációs szerepünk van a projekten belül; kialakítjuk a projekten belüli best practice-ket (későbbi hasonló munkafolyamatok alapjául, mintájaként szolgáló gyakorlatok), emellett a projektfolyamat ellenőrzésében, a projekt utánkövetésében is aktívan részt veszünk. A pénzügyi oldalon pedig a projekt pénzügyi tervezésében és annak folyamatos erőforrás monitorozásában segédkezem.

Mi az, ami nap mint nap motivál, hogyan látod a jövődet?

Nekem alapvető motivációt ad a mindennapi munkához maga a terület és az aktuális projekt sokszínűsége, a fejlődés lehetősége, valamint az is, hogy igazán jó csapatban dolgozom. A projekten dolgozó és a cégen belüli csapatom is nagyon összetartó és támogató közeg számomra; rengeteget tanulhatok tőlük nap, mint nap, úgy, hogy közben én magam is kibontakozhatok, hiszen tárt karokkal várják az ötleteim.  

A fejlődéshez pedig számos céges trainingre van lehetőségünk, különböző szakmai, nyelvi képzések, valamint online e-learning anyagok is elérhetőek számunkra. A projektmenedzsment területen belüli előrelépéshez egy transzparens és egyértelmű keretrendszer van meghatározva, így jól tervezhető a karrierút, hiszen a kellő tapasztalat megszerzése és a szükséges tréningek elvégzése után Project Manager, Program Manager, ha pedig az agilis irányt nézzük akkor Product Owner vagy Scrum Master is lehetek idővel, de természetesen más lehetőségeket is tartogat még a terület ezek mellett.

További karrierutakért, friss interjúkért kövessétek minden héten Facebook oldalunkat.