ÁTADTÁK A DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR VADONATÚJ, AZ EPAM TÁMOGATÁSÁVAL FELSZERELT KORSZERŰ SZÁMÍTÓGÉPTERMÉT

A Debreceni Egyetem új épületszárnyában hivatalosan átadták azt a termet, melyet teljes egészében az EPAM Systems Kft., – a világ vezető szoftverfejlesztő cégének hazai leánya – szerelt fel adományként számítógépekkel, monitorokkal, projektorral. A most átadott EPAM-terem révén meghatározó mérföldkőhöz érkezett az egyetem és a cég többéves közös munkája.

Az EPAM és a Debreceni Egyetem együttműködése évtizedes múltra tekint vissza, most magasabb szintre emelték az elsősorban oktatáson alapuló kapcsolatot. Még tavaly indult a közös gondolkodás, melynek eredményeként átadták az egyetem új épületrészében az EPAM-termet, ezzel is támogatva az informatikusképzést. Az itt tanuló hallgatók a legmodernebb, az EPAM dizájnerei által kialakított környezetben, 20 vadonatúj, korszerű asztali számítógép és monitor, illetve projektor segítségével tanulhatnak, valósíthatnak meg saját, egyedi projekteket.

Papp László, Debrecen polgármestere az együttműködés kapcsán kifejtette: „Az EPAM fontos szereplője az informatikai szektornak a városban. A cég az elmúlt években folyamatosan fejlesztette kapacitását, és egyre több debreceni szakembernek ad munkát. A vállalat és az egyetem kapcsolata pedig azért is jelentős, mert a hallgatók és a továbbtanulás előtt álló fiatalok is látják, hogy Debrecenben van perspektíva.”

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja az együttműködés kapcsán elmondta, hogy az jól illeszkedik az intézmény stratégiai célkitűzéseihez, amelyek részben a térség gazdaságfejlesztési törekvéseit szolgálják. A Debreceni Egyetem az elmúlt években a városba települő műszaki, informatikai és járműipari vállalatok nyomán jelentős fejlesztéseket kezdett, hogy megfelelő mennyiségű és szaktudású hallgatót tudjon képezni a felmerülő igények fedezésére. Az ehhez szükséges korszerű műszaki, informatikai, természettudományi oktatást kiszolgáló infrastruktúra-fejlesztés mintapéldája az Informatikai Kar tetőtérbeépítése, de említhetjük a Műszaki Kar campusának bővítését, a Természettudományi és Technológiai Kar épületének felújítását, vagy a járműipari kutatólaboratórium létrehozását – sorolta Bács Zoltán.

Az EPAM és a Debreceni Egyetem közti erős kapcsolatot jellemzi, hogy az elmúlt 10 évben az EPAM több mint 30 munkatársa tartott előadásokat, kurzusokat – főként szoftverfejlesztés alapjai, szoftvertesztelés és tesztautomatizálás témákban -, ezen felül voltak kifejezetten a cég tapasztalt szakemberei által tartott tantárgyak is.

A Debreceni Egyetem Informatikai Karának fontos célkitűzése, hogy az itt végzett hallgatók ismerjék az iparágban használt legkorszerűbb technológiákat, naprakész tudás birtokában szerezzenek diplomát. Éppen ezért van meghatározó szerepe az élő kapcsolatoknak a térségben működő vállalatokkal. Ezek a cégek megismertetik a legújabb iparági trendeket hallgatókkal, akik közül kerülnek ki leendő munkavállalóik. A most átadott gépterem nagymértékben hozzájárul ennek a célnek az eléréséhez – hangsúlyozta Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának dékánja.

A most kezdődő tanévben újabb képzéssel bővül a paletta: magasszintű webfejlesztést és szoftverfejlesztési módszertanokat is oktat az EPAM.  Bár főként az informatikus szakok hallgatói élvezhették az együttműködés előnyeit, az EPAM a teljesen eltérő tematikájú szakok érdeklődő diákjait is szívesen fogadja. Mindemellett az oktatás folytonosságáért a tanárképzési program keretében hivatásos egyetemi oktatókat is képeznek, hogy az EPAM által indított tárgyakat továbbvihessék. Mindezeken felül próbainterjúk és még önéletrajzírási tanácsadás is támogatja a leendő informatikusokat, és amint lehet, irodalátogatás formájában az EPAM ismét megnyitja – immár az új -irodát, nem csak a hallgatók, hanem általános- és középiskolás diákoknak is.

A képzéseken túl az elmúlt tíz év során többszáz hallgató számára biztosítottunk lehetőséget, hogy élesben belelássanak egy nemzeközi szoftvercég életébe, sokan írták nálunk a szakdolgozatukat, vannak olyanok is, az EPAM-ban tölthették gyakorlati idejüket. Az egyetem megadja az erős alapokat, mi pedig ehhez hozzáadjuk a legújabb technológiai ismeretet – így piacképes tudással rendelkező szakemberek lépnek ki a munkaerőpiacra. – tette hozzá Vinkó Bence, az EPAM ügyvezető igazgatója.

Az egyetem és a cég közös eredménye, hogy az EPAM-nál ma több mint 60 olyan informatikus dolgozik, aki a Debreceni Egyetemet tudhatja alma materének, emellett az EPAM Mentorprogram résztvevői közül is sokan az egyetemen tanulnak. A modern és teljesen új eszközökkel felszerelt, kialakított terem az eddigi, oktatásfókuszú együttműködés után új távlatokat nyit a cég és az egyetem között.